Június 9-én Gödöllőn három polgármester-jelöltre lehet szavazni: dr. Gémesi Györgyre, dr. Henkei Viktóriára és Kolozs Csabára. Valamennyien civil szervezetet képviselnek.
Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
Május második hétvégéjén, Soltvadkerten rendezték meg az idei Tájékozódási Futó Országos Diákolimpiát. A kétnapos, egyéni, országos rangsoroló versenyre összesen 526 diák jutott tovább a megyei döntőkből. Első nap rövidtávú és váltó, míg a második nap rövidített távú futamban küzdhettek meg egymással az indulók.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Több új jogszabály lép hatályba január 1-jén. Az új rendelkezések eredményeképpen számos változás lesz a bíróságokon is: létrejönnek a járásbíróságok, az új közigazgatási és munkaügyi bíróságok, illetve működésbe lép az elektronikus bíróság intézménye.
Az intézkedés érinti a településünkön, a Dózsa György úton található bíróságot is, amely járásbíróságként működik majd az új esztendő első napjától. Elnevezése a bíróság székhelyéül szolgáló település nevéből és a járásbíróság megnevezésből tevődik össze: a jelenlegi Gödöllői Városi Bíróság helyett Gödöllői Járásbíróság lesz a helyes titulus január 1-jétől.
A január 1-jétől létrejövő egységes szervezetű közigazgatási és munkaügyi bíróságok a fővárosban, illetve megyénként működnek majd. Újdonságnak számít az online ügyintézés bevezetése is. Elektronikus bírósági kommunikációt és ügyfélkapcsolatot a törvényszékek elsőfokú hatáskörébe tartozó ügyekben választhatnak az ügyfelek. Ezekben az ügyekben az interneten is lehet joghatályos beadványokat, például, keresetet és különféle kérelmeket a bírósághoz intézni. Lehetővé válik az elektronikus kapcsolattartás az igazságügyi szakértőkkel is.
Az ügyfelek az internetes felületre feltöltött űrlapok közül választhatnak, azokat kitöltve nyújthatják be kérelmüket a bírósághoz. Az elektronikus ügyfélkapcsolat év elejétől fokozatosan és választható módon lép működésbe, mellette a hagyományos papír alapú ügyintézés, kapcsolattartás is megmarad. A kézbesítési rendszer használatához szükséges űrlapok a bírósági portálon (www.birosag.hu/Állampolgároknak/Nyomtatványok, űrlapok) érhetők majd el. A letöltött űrlapokat az ügyfél saját kormányzati ügyfélkapuján nyújthatja be a bírósághoz.