Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gól nélküli döntetlennel debütált Sztriskó István a GEAC kispadján

2013-09-07 18:48:46

Évek óta megszokott a Gödöllői EAC focistáinak életében, hogy – egyetemi csapat lévén – csak fordulókkal később kapcsolódnak be a bajnoki küzdelemsorozatba. Idén sem volt ez másképp, hiszen a GEAC-osok a 4. fordulóban a Valkó ellen játszották le első ütközetüket a Pest megyei II. osztályú pontvadászat Északi-csoportjában.

Egy valamiben azonban nagyon különbözött ez a találkozó a korábbiaktól. Ugyanis, 1976 óta először fordult elő, hogy nem Nagy Béla töltötte be a vezetőedzői tisztséget, hanem Sztriskó István (képen balra) debütált ezen a poszton. Az a Sztriskó István, aki tavasszal, Jenei Sándor segítőjeként komoly munkát végzett, hogy a Gödöllői SK gárdája bennmaradjon a megyei élvonalban.


Nagy Bélára visszatérve, el kell mondani, hogy a Gödöllői EAC nem vált meg tőle, szolgálataira más területen számítanak. Szakmai igazgatóként dolgozik tovább az egyetemi klubnál, és azon fáradozik, hogy stabilizálja, illetőleg lehetőség szerint erősítse a nyár folyamán több poszton is megfiatalított együttest.

Sztriskó István edzői bemutatkozása semlegesre sikeredett szeptember első szombatján. Csapata többet támadott a Valkó ellen, gólt azonban nem tudott szerezni. Igaz, az ő hálójuk is érintetlen maradt, így 0-0 arányú döntetlennel zárult a kellemes későnyári időben lezajlott ütközet.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online