Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Jön a téli időszámítás, amit a magyarok többsége eltörölne

2013-10-25 09:05:19

Az előttünk álló hétvégén, szombatról vasárnapra virradó éjjel térünk át a téli időszámításra. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy október 27-én, vasárnap éjjel 3 órakor a mutatókat egy órával vissza, azaz: hajnali 2 órára kell állítani.

Évekkel ezelőtt még főképp az energia-megtakarítással magyarázták a váltakozó, nyári-téli időszámítás bevezetését, napjainkra azonban már jócskán megoszlanak a vélemények az óraátállítás szükségességéről. A téli időszámításra történő átállás kétségtelen előnye, hogy egy órát visszanyerünk az életünkből, azonban egyfajta hátrányként emlegetik, hogy a nappalok kevésbé esnek egybe a lakosság megszokott ébrenléti idejével, ami reggel héttől este tíz óráig tart. Ezen felül az emberek közérzete általában rosszabb lesz a téli időszámítás kezdetekor, mivel ekkortól tudatosul igazán bennünk, hogy vége a nyárnak, és jönnek a hideg, sötét, téli hónapok.

Egy, a SAKKOM Ügynökség által, az „1 millióan az óraátállítás ellen” csoport megbízásából október közepén készített online felmérés szerint a 6.170 válaszadó 85 százaléka megszüntetné a félévente esedékes időzónaváltást. A kutatás adatai alapján minden második megkérdezettnek volt már konkrét kára az ilyenkor jelentkező időeltolódásból. A több mint 6 ezer fő körében végzett felmérés arról is tanúskodik, hogy a magyarok háromnegyede a nyári időszámítást választaná, ha tehetné.

A mutatók évente kétszeri tekergetését 36 évvel ezelőtt a franciák kezdeményezték, de Magyarországon csak 1980 óta alkalmazzák a módszert, amit az Európai Unió tagállamainak előírásaihoz igazított kormányrendelet szabályoz hazánkban. Eszerint a téli időszámítás minden évben október utolsó vasárnapján kezdődik, és március utolsó vasárnapjáig tart.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online