Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
November 19-én kétszer is Dányba riasztották a gödöllői tűzoltókat, akik a délelőtti órákban egy frontális ütközésnél, kora este pedig – sajnos – egy tragikus kimenetelű karambolnál segédkeztek.
A délelőtt, két ember könnyebb sérülésével végződött balesetnél a gödöllői hivatásos tűzoltók áramtalanították és átvizsgálták a roncsokat, majd biztosították a helyszínt, és ekkor még nem igazán sejtgették, hogy néhány óra múlva visszatérnek a településre.
Pedig ez történt, hiszen két személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött össze Dány határában. Az ütközés következtében egy ember a helyszínen elhunyt, két ember súlyos, egy pedig könnyebb sérüléseket szenvedett, az összetört autók forgalmi akadályt okoztak. A gödöllői hivatásos tűzoltók ennél az esetnél is áramtalanították és átvizsgálták a roncsokat, majd biztosították a helyszínt – tájékoztatta hírportálunkat Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Fotó: BM OKF médiaszerver/PMKI Gödöllő HTP