Június 9-én Gödöllőn három polgármester-jelöltre lehet szavazni: dr. Gémesi Györgyre, dr. Henkei Viktóriára és Kolozs Csabára. Valamennyien civil szervezetet képviselnek.
Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
Május második hétvégéjén, Soltvadkerten rendezték meg az idei Tájékozódási Futó Országos Diákolimpiát. A kétnapos, egyéni, országos rangsoroló versenyre összesen 526 diák jutott tovább a megyei döntőkből. Első nap rövidtávú és váltó, míg a második nap rövidített távú futamban küzdhettek meg egymással az indulók.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
A tönkretett ajtón keresztül kiszálló füst látványával szembesültek a járőrök, amikor március 15-én este megérkeztek a templomhoz. Akkorra már a tüzet eloltották, a helyszín biztosítása mellett kezdődött az órákig tartó helyszíni szemle és a talált nyomok, rögzített adatok elemzése, lehetséges érkezési és menekülési útvonalak lejárása, minél több szemtanú felkutatása, a lehető legtöbb információ begyűjtése.
A klasszikusnak számító nyomozói munka március 22-ére hozott fordulatot. A rendőrök eljutottak egy gödöllői albérletében élő, 28 éves férfihez, a lakásban több, a gyújtogatáshoz és a templom ajtajának betöréséhez használt eszközt is megtaláltak.
Cs. Róbert a kutatáskor még beszédesnek bizonyult, bilincselni kellett, hogy ne tegyen kárt a szemlebizottság tagjaiban, csak úgy záporoztak a tegeződő fenyegetések és provokációk. Percekkel később már együttműködő volt és – miután a bilincs jót tett hangulatingadozásának – higgadt maradt. Bűnjelcímkét kapott egy pár cipő, egy kabát, egy festékes farmer, egy balta, egy sporttáska, öngyújtók, olajos flakonok, üres italos doboz.
A gyanú szerint a férfi március 15-én este otthonról két táskával indulva kötött ki a templomnál, ahol a bejárati ajtót egy baltával bezúzta, majd berúgta. A hátsó padokat leöntötte olajjal, majd meggyújtotta. Miközben lángra kaptak az ülőhelyek, felrúgott egy állványt, fehér anyaggal leöntötte az ikonosztázt, felnyalábolta táskáját, és ahogyan bejutott a templomkertbe, ugyanúgy ki is mászott a kerítésen. Tettével mintegy 2,5 millió forintos kárt okozott.
Kihallgatásán nem tett vallomást, a terhére rótt bűncselekményről, indítékáról is hallgatott. Viselkedése alapján vélelmezhető volt a szerfogyasztás, ezért a rendőrök intézkedtek a kettős mintavételre. Az őrizetbe vett Cs. Róbert ellen a vallási tisztelet tárgya vagy vallási szertartás végzésére szolgáló épület megrongálásával elkövetett rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatják le a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai, akik kezdeményezték a gyanúsított letartóztatását. Forrás: police.hu