Kézilabda: kétgólos gödöllői diadal a váciak ellen
NB II. C-csoport, 4. forduló: Gödöllői KC – Váci FKA 25-23 (14-12)
A bajnoki idényben veretlen (2 győzelem és 1 döntetlen) váciak elleni pontszerzés reményben lépett pályára Bartos Gábor együttese a Hajós iskola tornacsarnokában. A cél elérése érdekében a találkozó elején összeszedettebben és főként védekezésben hatékonyabban játszott a hazai gárda, amely a 9. percre háromgólos előnyre tett szert (6-3). Ezt követően lábra kaptak a vendégek, és 10-9-es állásnál már ők vezettek, de a szünetig a gödöllői srácok megküzdöttek azért, hogy kedvezőbb helyzetből várhassák a folytatást. A kiélezett csata a második játékrészre is jellemző volt, ám a számukra megítélt valamennyi hétméterest (6) értékesítő házigazdák kínosan ügyeltek arra, nehogy „helyzetbe hozzák” a derekasan harcoló váciakat. Bár, a nyílt sisakos adok-kapok döntetlenre végződött a második félórában, a gödöllői csapat térfélcseréig felhalmozott előnye fontos két bajnoki pontot ért.
A Gödöllői KC férficsapata 4 ponttal, 98-111-es gólkülönbséggel a tabella 4. helyén áll az NB II. C jelű csoportjában. Következik: Füzesabonyi SC – Gödöllői KC október 15., vasárnap 18 óra.
U20 (II. osztály Keleti-csoport): Üllői KSE – Gödöllői KC 27-31 (15-18) • Gödöllői KC – Csömör KSK 32-28 (21-12) A GKC – Bartos Gábor által trenírozott – juniorcsapata 10 ponttal, 167-129-es gólkülönbséggel az 1. pozíciót tudhatja a magáénak a csoport tabelláján.
U18 (II. osztály Keleti-csoport): Gödöllői KC – KSA Budapest 29-23 (16-11) • Gödöllői KC – Gyömrői KA 31-26 (15-10) A gödöllői egyesület Mácsár Gyula szakmai irányításával készülő, döntően 15 éves(!) tehetséges fiatalokból álló ifjúsági formációja 4 ponttal, 132-152-es gólkülönbséggel a csoport 6. helyezettje.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|