Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
A gödöllői központú Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) férfi vízilabda-csapata március végén vívta ki a jogot, hogy részt vehessen a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) nyolcas döntőjében.
Petlyánszki Péter (képen balra) társulata a győri MEFOB FESZT április 30-i negyeddöntőjében a Pécsi Tudományegyetem (PTE) formációját 16-13 arányban múlta felül, majd az elődöntőben 22-12 arányban alulmaradt a későbbi győztes Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) társulata ellen. A május első napján megrendezett bronzmérkőzésen a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) együttese következett: a kiélezett csata végén a gödöllői hallgatók örülhettek, akik 11-9 arányban nyertek, és megszerezték a kivételes – mondhatni: történelmi – sikernek tekinthető harmadik helyet.
A MEFOB-on a férfiak 25 méteres pályán 4-es méretű labdával játszanak. A játékidő a selejtezőtornán 4x6 perc, a döntőben pedig 4x7 perc. Érdekesség, hogy a 8 méteren kívülről elért találat 2 gólnak számít, miként a kapusok által szerzett találat is, feltéve, hogy az nem büntetőből született.