Június 9-én Gödöllőn három polgármester-jelöltre lehet szavazni: dr. Gémesi Györgyre, dr. Henkei Viktóriára és Kolozs Csabára. Valamennyien civil szervezetet képviselnek.
Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
Május második hétvégéjén, Soltvadkerten rendezték meg az idei Tájékozódási Futó Országos Diákolimpiát. A kétnapos, egyéni, országos rangsoroló versenyre összesen 526 diák jutott tovább a megyei döntőkből. Első nap rövidtávú és váltó, míg a második nap rövidített távú futamban küzdhettek meg egymással az indulók.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Környezetügyi keretmegállapodást szignóztak Gödöllőn 2014-03-20 09:06:21 Az egyetem tudástranszfer központjában zajló nemzetközi konferencián Illés Zoltán elmondta, megfelelő alapokon működik a hulladékgazdálkodás
Gémesi György örül és nem fog izmozni 2014-03-13 15:45:06 Év végéig felfüggesztették a városi uszoda beruházás megvalósítását. A Fideszes képviselők szerint nem ezt kellett volna tenni, hanem strandépítésen gondolkodni
Spéci gödöllői gokarttal lepnék meg a világot 2014-03-07 09:27:32 Igazi versenyzők a Szent István Egyetem mérnöktanonc-csapatának tagjai, akik töretlen önbizalommal készülnek a Hungaroringre
Új versenyuszoda épül Gödöllőn 2014-03-06 11:54:53 A létesítmény kiemelt állami beruházás keretében valósul meg. Közel 3 milliárdból, az egyetemi kertészet területén
Hazai színpadon a Csík zenekar 2014-02-20 17:45:12 Nyolc Kossuth-díjas zenész lép a publikum elé március 9-én a gödöllői egyetem sportcsarnokában. Nyerjen belépőt!
Zöld tananyag készül majd’ 900 millióból 2014-01-29 17:03:37 Hazai szakértők és külföldi példák segítik a gödöllői központú Szent István Egyetem által vezetett konzorcium munkáját
Szénszünet a gödöllői egyetemen 2013-12-03 13:01:22 A halaszthatatlan vizsgákat a kollégiumban tudhatják le a hallgatók. Több millió forintot spórolhatnak meg két hét alatt
Emberelőnyben hozta a három pontot a GEAC 2013-11-23 15:47:51 Kétszer került hátrányba az Isaszeg ellen az egyetemi focicsapat, a fordulatos meccs végén mégis a Sztriskó-legénység örülhetett
Ilyen nagy dolog a szabadság? 2013-10-23 16:38:15 Gödöllőn nem volt politikai acsarkodás, a közös, békés és méltóságteljes emlékezés jellemezte az október 23-i városi rendezvényt
Pályaválasztási kiállítás az egyetemi aulában 2013-10-21 17:55:11 Gödöllői és környékbeli középiskolák elméleti és gyakorlati bemutatkozását kísérhetik figyelemmel a 7-8. osztályos tanulók
Novembertől Tőzsér János a SZIE rektora 2013-10-15 13:26:43 Az egyetemi tanár kinevezése öt évre, 2018. október 30-ig szól. Egyedüli pályázóként lett befutó