Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Visszatérhet az élet az egyetemi strandra 2014-06-30 17:25:14 Balázs Zoltán, a GEAC ügyvezető elnöke egy interjúban úgy fogalmazott: az uszoda megépítéséig szeretnék újra üzemeltetni a fürdőhelyet
Csendes háború folyik a nemzet ellen... 2014-05-20 18:00:08 …vélekedett Vereczkey Zoltán, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke a szervezet gödöllői fórumán
Bizottsági alelnök lett Vécsey László 2014-05-06 18:36:30 A 38 tagú törvényalkotási szervezetben kapott tisztséget a gödöllői központú választókerület parlamenti képviselője
Megelőzte a Fidesz Mesterházyt Gödöllőn 2014-04-04 17:07:40 Vécsey László felszólította az MSZP elnökét, számoljon el a Simon-milliókkal. A pártvezető a felcsúti Maradona elzavarására buzdított
Mire készül a Jobbik? 2014-03-15 19:17:58 Vona Gábor Gödöllőn sem rejtett véka alá, mindent megtesznek a választási győzelemért. Orbánt gyávának nevezte, ha nem megy vele vitázni
Fellépés a GYED-extra védelmében 2014-02-05 12:08:08 A családok nem lehetnek nyugodtak a Gyurcsány-koalíció miatt, hangsúlyozta gödöllői sajtótájékoztatóján Vécsey László
Volt rá 15 évünk, hogy utáljuk egymást… 2014-02-02 12:09:21 Egybe kelt a két gödöllői polgárőr egyesület. A fúzió után Bálint István, az Ózon-Pajzs elnöke vezeti a szervezetet
Konfliktuskezelés az iskolában 2013-11-26 07:28:20 Herczog Mária gödöllői előadásán elhangzott: a problémás gyereket nem kirúgni, hanem meghallgatni kell
Gyurcsány Ferenc igazat adott Gémesinek 2013-11-22 20:02:26 Teltházas fórumot tartott a volt miniszterelnök Gödöllőn, aki kicselezte a Fideszes tüntetőkkel való találkozást
Egy színpadon a miniszterelnökkel 2013-11-21 09:41:26 Két gödöllői kézilabdázó lány, Blaubacher Dóra és Hornyák Bernadett is kapott elismerést az MTK 125 Jubileumi Gálaestjén
Hánykulcsos lenne a jó adó? 2013-11-20 16:06:09 Az Együtt-PM-es Szelényi Zsuzsanna a mostani rendszer eltörlése mellett érvelt a gödöllői piacnál. Kiszámolták, mennyivel keres többet Vécsey László havonta
Gödöllőn kampányol Gyurcsány Ferenc 2013-11-13 09:54:17 Az ex-miniszterelnök kitelepül a belvárosban, felkeresi a piaci rétesházat és fórumot tart a szálloda nagytermében