Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Balesetek a hirtelen jött, korai télben 2015-11-29 11:15:48 Több közlekedési szerencsétlenségnél is akadt dolguk a gödöllői tűzoltóknak november utolsó szombatján
Jelzőtáblákat dobált az úttestre 2015-06-30 10:15:44 Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak a gödöllői rendőrök egy 18 éves aszódi férfit
A tilosat sohasem, a kötelezőt mindig 2014-11-16 09:41:17 Őszi-téli veszélyek: az út- és látásviszonyoknak megfelelő közlekedés fontosságára figyelmeztet rendőrség
Elsőbbséget élvez a Belvárosi napok programja 2014-09-11 18:26:51 Útlezárás miatt a forgalmasabb időszakokban torlódásra lehet számítani a rendezvény körüli közlekedési csomópontokban
Imitált gyalogost ütöttek el a gödöllői iskolások 2014-09-02 12:57:12 Szeptember 7-ig a TESCO parkolójában várja az érdeklődőket a Magyar Autóklub, amely az időskorúak biztonságos közlekedésére is fókuszál
Biztonságos közlekedés gyerekszemmel 2014-02-22 15:53:34 Gödöllőről is várnak pályaműveket a Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság munkatársai
Karámból kiszabadult hízó után küldték a zsarukat 2013-12-21 09:24:56 Idén is szembesültek egy-két „leggel” a Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai: 50 helyett 131-gyel repesztett a top gyorshajtó
Közlekedésbiztonsági akció a gödöllői vizsgabázison 2013-10-29 08:38:24 Ingyenesen ellenőrzik a járműveket november 9-én, délelőtt a Haraszti úton. Lehetőség lesz a forgalmi engedély érvényességének meghosszabbítására