Június 9-én Gödöllőn három polgármester-jelöltre lehet szavazni: dr. Gémesi Györgyre, dr. Henkei Viktóriára és Kolozs Csabára. Valamennyien civil szervezetet képviselnek.
Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
Május második hétvégéjén, Soltvadkerten rendezték meg az idei Tájékozódási Futó Országos Diákolimpiát. A kétnapos, egyéni, országos rangsoroló versenyre összesen 526 diák jutott tovább a megyei döntőkből. Első nap rövidtávú és váltó, míg a második nap rövidített távú futamban küzdhettek meg egymással az indulók.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Amit a békéltetésről tudni kell 2019-ben 2019-03-05 11:23:10 A gödöllői fogyasztók érdekében is ingyenesen eljáró testület segítségével bíróságon kívül rendezhetők a viták
Pokoli tornyokat idéző gépkocsik 2019-02-17 10:24:08 A gödöllői tűzoltókat riasztották a mogyoródi helyszínre, akik két vízsugár segítségével ártalmatlanították a lángokat
Mennyire kegyelt a kultúra Gödöllőn? 2019-02-14 11:18:06 Idén csaknem 330 millió forintot terveztek be intézmények, művészeti csoportok és események támogatására a helyiek adóforintjából
Tűz ütött ki a gödöllői hulladéklerakó telepen 2019-01-26 10:32:42 A helyszínre riasztott hivatásos tűzoltók három vízsugár segítségével lettek úrrá a helyzeten. Személyi sérülés nem történt
Átszelik Gödöllőt a vonatpótló autóbuszok 2019-01-23 11:12:31 Február 4-től Pécel és Aszód között szünetel a vonatforgalom. A Szabadság téren és a buszállomáson lesz megállóhely a városban
Gépkocsi is égett a blahai műhelytűzben 2018-08-02 10:16:00 A gödöllői lánglovagok három vízsugár segítségével lettek úrrá a helyzeten. Személyi sérülés nem történt
Lángoló konténer 2018-07-31 10:20:12 Egy vízsugár segítségével lettek úrrá a helyzeten a gödöllői tűzoltók. Használati tárgyak égtek Szada külterületén
Magyar siker gödöllői segítséggel 2018-06-24 11:02:42 Kriszt Sarolta egy ezüstéremmel járult hozzá a diadalhoz a lengyelországi Nemzetközi Gyermek Atlétikai Játékokon
Tévékészülékek égtek Gödöllő és Valkó között 2018-05-12 10:20:25 Két vízsugár segítségével sikerült úrrá lenni a furgon rakodóterét elért lángokon. Személyi sérülés nem történt
A lángok martalékává vált egy faház 2018-04-24 11:30:22 Két vízsugár segítségével lettek úrrá a helyzeten a gödöllői és az aszódi tűzoltók. Személyi sérülés nem történt
Természetgyógyászati javaslatok télre 2018-02-04 15:34:32 Mádai Andrea tanácsai a kórokozók elszaporodása elleni védekezésre alkalmas növényekről a Gödöllői Hírek online olvasóinak
Lángokban állt a családi ház több helyisége 2018-01-27 11:07:53 A gödöllői és az aszódi tűzoltók több vízsugár segítségével lettek úrrá a valkói eseten, ahol személyi sérülés nem történt
Indítsuk pozitívan és egészségesen az új évet! 2018-01-14 10:58:33 Mádai Andrea reflexológus természetgyógyász néhány praktikával szeretne segítséget nyújtani a Gödöllői Hírek online olvasóinak
Gázpalack robbant a garázstűzben 2018-01-13 10:35:39 A gödöllői tűzoltók három vízsugár segítségével oltották el a lángokat a kistarcsai esetnél, ahol nem történt személyi sérülés
Melléképület égett Gödöllőn 2017-07-06 10:52:46 A helyi tűzoltók két vízsugár segítségével lettek úrrá a lángokon. Személyi sérülés, szerencsére, nem történt