Június 9-én Gödöllőn három polgármester-jelöltre lehet szavazni: dr. Gémesi Györgyre, dr. Henkei Viktóriára és Kolozs Csabára. Valamennyien civil szervezetet képviselnek.
Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
Május második hétvégéjén, Soltvadkerten rendezték meg az idei Tájékozódási Futó Országos Diákolimpiát. A kétnapos, egyéni, országos rangsoroló versenyre összesen 526 diák jutott tovább a megyei döntőkből. Első nap rövidtávú és váltó, míg a második nap rövidített távú futamban küzdhettek meg egymással az indulók.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Február első napjától hatályát veszti az a szerződés, amit a gödöllői önkormányzat és a debreceni székhelyű Központi Háziorvosi Ügyelet Kft. illetékesei kötöttek az orvosi ügyelet városunkban történő ellátására. Ennek oka nem más, mint az, hogy a terv szerint ettől a naptól – a törvény által rendeltek alapján az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) feladatkörében – Pest vármegye területén is elindul az újraszervezett egységes alapellátási ügyeleti rendszer.
Az OMSZ azokat a Szabadság tér 3. szám alatti épületben (volt pártház) lévő helyiségeket kapja használatba ugyanazokkal a feltételekkel (havi 50.000 forint általános adminisztrációs költségek + rezsiköltségek), amiket korábban az elmúlt év júniusától havi szinten 2,1 millió forintos önkormányzati támogatást élvező gazdasági társaság is igénybe vett. Az erről szóló szerződést a Tormay Károly Egészségügyi Központ igazgatója jogosult megkötni. Mindez azt (is) eredményezi, hogy a gödöllői költségvetés megszabadul éves szinten 25,2 millió forintos kiadástól, miközben 600.000 forintos bevétel keletkezik.
A képviselőtestület által december 14-én sürgősséggel jóváhagyott határozatok az orvosi ügyeleti ellátás átszervezését érintő intézkedésekre vonatkoztak, ami a változást követően gyakorlatilag a felnőtt ügyeleti ellátás biztosítását jelenti. Az eddig hétvégi-, munkaszüneti- és ünnepnapokon működött gyermekorvosi ügyelet ugyanis Gödöllőn megszűnik, Pest vármegyében három helyen, Érden, Cegléden és Vácon lesz elérhető gyermekgyógyász szakorvos. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy – amint azt Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője az alábbi kisfilmben elmondja – bármelyik telephely, köztüka gödöllői is, ne lehetne felkereshető a gyermekek egészségügyi problémájával.
A felnőtt lakosságot ellátó ügyeletet munkanapokon 16 és 22 óra között, munkaszüneti napokon 8 és 14 óra között a háziorvosok biztosítják, majd 22 órától másnap reggel 8 óráig, illetőleg munkaszüneti napokon 14 órától másnap reggel 8 óráig a 1830-as központi hívószámon elérhető OMSZ munkatársai ügyelnek.
Az új gödöllői orvosi ügyeleti központ hatásköre kiterjed Csömör, Dány, Erdőkertes, Isaszeg, Kerepes, Kistarcsa, Mogyoród, Nagytarcsa, Pécel, Szada, Valkó, Vácszentlászló, Veresegyház, Zsámbok településeken élőkre is, ami – a jelenlegi közel 58 ezer főhöz (Gödöllő 33.142 fő, Isaszeg 11.512 fő, Mogyoród 7.244 fő és Szada 5.627 fő) képest – mintegy 170 ezer fős lakosság-létszámot jelent. Hétvégén ez a szám elérheti a negyedmilliót, mivel az aszódi járás ellátására jogosultjait is a gödöllői orvosi ügyeleti központ fogadja.
A más vármegyékben – tesztjelleggel 2021 júliusa óta – már működő egységes alapellátási ügyeleti rendszer februártól vizsgázik Pest vármegyében, így Gödöllőn is. Mindez azt is jelenti, hogy az önkormányzatoknak ezzel kapcsolatban nem lesz feladata.
Hosszas utánajárással – miután a feladatot ellátó cég igazgatója a városvezetéshez irányított – a gödöllői polgármesteri hivatal szakirodájának vezetőjétől sikerült megszereznünk azt a kimutatást, ami a gödöllői orvosi ügyelet 2022-es számadatait tartalmazza. Ebből – a teljesség igénye nélkül – kitűnik, hogy: • a gödöllői ügyeleti központ 4.142 beteget látott el két évvel ezelőtt (7 település). A gödöllői ellátottak száma 2.070 fő volt. • a betegek 86 százalékát sikerült a rendelőben ellátni, beutalásra 14 százalék esetében volt szükség (ebből 3 százalék volt azoknak az aránya, akiket mentő vitt kórházba). • a gödöllői ügyeleti központ 590 gyermekkorú beteget látott el 2022-ben (7 település). A gödöllői ellátottak száma 274 fő volt, ami havi átlagban alulról súrolja a 23 főt.