Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Pest megyei II. osztályú bajnokság, Északi-csoport, 1. forduló: Aszód FC – Gödöllői EAC 5-0 (1-0)
Szeptember 25-én pótolta az augusztus közepi nyitó fordulóra kiírt bajnoki mérkőzését a Gödöllői EAC csapata, amely nyeretlensége megtörésére készült Aszódon. Sztriskó István – sérülések és betegségek miatt – tartalékos együttesének törekvését nem kísérte siker, mert az első félidőben büntetőből vezetéshez jutott házigazdák a második játékrészben valósággal állva hagyták a sok egyéni hibát vétő, kínálkozó lehetőségeit rendre elpuskázó egyetemi formációt.
Négy mérkőzés alapján Gödöllői EAC együttese 1 ponttal, 1-8-as gólkülönbséggel a 15. helyen áll a csoport tabelláján.