Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A Gödöllői EAC-é az ország harmadik legjobb kardcsapata

2014-12-21 15:49:27

Aranyvasárnap 12 csapat lépett pástra a férfikardozók mezőnyében a fővárosban zajló felnőtt országos bajnokságon. A Gödöllői EAC két alakulatot küldött csatába. Az első számú egységben az egyéni versenyek során 7. helyezett Gémesi Csanád, valamint Gémesi Bence, Gáll Csaba és Bancsics Máté kapott helyet, míg a második számú formációt Holló Áron, Mészáros Áron, Morvai Ákos és Valkai Ferenc alkották.

A negyedik helyre rangsorolt GEAC I. a legjobb nyolc között kapcsolódott be a küzdelembe, a GEAC II-nek viszont már a legjobb 16 között is vívnia kellett, a soproniak ellen. Ezt a feladatot 45-24 arányú sikerrel teljesítették a fiúk, akik a négy közé jutásért lezajlott ütközeten 45-28-ra kikaptak a BVSC-től. A folytatásban újabb két fiaskót kellett átélniük: az UTE 45-38-ra, a BVSC II. pedig 45-43-ra múlta felül őket, így a GEAC II. a 8. helyen végzett.

A Gödöllői EAC elitalakulata az elődöntőbe kerülésért hatalmas küzdelemben 45-43-ra verte az MTK csapatát, majd a fináléért a címvédő Vasas ellen vívtak Gémesiék, akik három évvel ezelőtt nyertek ob-aranyat ebben a versenyszámban. Sajnos, a piros-kékek nem sok esélyt adtak a gödöllőieknek, 45-30 arányban simán hozták a mérkőzést, ezáltal városunk kardozói a bronzderbin vigasztalódhattak. Ezt a BVSC 45-33 arányú legyőzésével megtették, vagyis nem maradt érem nélkül a Gödöllői EAC a 2014-es országos bajnokságon. Az első helyet a Vasas I. szerezte meg a Vasas II. előtt. Fotó: hunfencing.hu


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online