Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Ígéretesen futottak, ugrottak és dobtak a legfiatalabb gödöllői atléták

2020-09-28 08:43:40

Szeptember 26-án, Albertirsán találkoztak újra hosszú idő után az Észak-magyarországi Régió gyermek versenyzői. A Sport XXI-es utánpótlás program idei első pályaversenyét tartották, ahol az U11-es (2010-2011) korosztály illetve az U13-as (2008-2009) korosztály csapatai mérték össze tudásukat, kissé szeles, hűvös időjárási körülmények között.

A délelőtti programban a GEAC U11-es lelkes csapatának tagjai sprintváltóban, sprint-szlalom váltóban, távol- és hármasugrásban, vetésben és kislabdahajításban, valamint 800 méteres akadályfutásban versenyeztek. A Gazda Dóra, Mihály Deborah, Varga Olívia, Rákos Sophie, Dobránszky Boglárka, Gyurán Ádám, Molnár Levente, Makádi Márk, Pellegrini Alessandro és Rácz-Szabó Hunor összeállítású egység a harmadik helyen végzett, amivel mosolyt csaltak edzőjük, Kovács Gábor Krisztián arcára.
A délutáni idősáv az U13-as korosztályé volt, ahol a Gödöllői Egyetemi Atlétika Club kettő teljes csapatot, illetve egy csonka csapatot tudott kiállítani. A versenyszámok közé tartozott a 60 méteres gátfutás, az 1600 méter, a hármas- és magasugrás, a kislabdahajítás, valamint a súlylökés. A GEAC-os csapatok közül Kovács Zoltán – képen látható – tanítványai szerepeltek jobban. Ők a dobogó második fokára tudtak felállni. A csapat tagjai voltak: Mészáros Flóra, Pénzes Dóra, Lökös Laura, Dobránszky Petra, Zimányi Norbert, Szabó Soma, Menyhárt Olivér és Ferencz Ágoston. A másik gödöllői csapat a negyedik helyen zárta a versenyt.


Gerelyhajításban remekeltek Vácon Máté Alpár műhelyének fiataljai
Szeptember 27-én a felújított váci pályán rendezték meg a 16. Németh Miklós gerelyhajító versenyt, ahol Máté Alpár műhelyének fiatal tehetségei remekül szerepeltek. A junior hölgyek közül Eszenyi Napsugár 43,61 méteres eredménnyel az első helyen fejezte be a versenyt. A jövő heti ügyességi csapatbajnokságra készülő serdülő fiúk közül ketten is egyéni csúcsot dobtak. Az egyikük Mihályi Nándor volt, aki 48,87 méterre hajította a szert, amivel a hetedik lett. A másik egyéni csúcs Buzás Attila nevéhez fűződött, akinek 43 méter 31 centiig szállt a kezéből a gerely. Az újoncoknál Janocha Donát ezúttal 32,82 méterig jutott, Eszenyi Marcell pedig kettő centivel maradt el a kerek 30 métertől. Donát a negyedik, míg Marcell az ötödik helyen zárta a versenyt.
Gyermek kategóriában, az U13-as korosztályban Menyhárt Olivér a hétvégén már a második ezüstérmét gyűjtötte, viszont ezt már egyéniben szerezte. Olivér egyre javuló próbálkozásainak köszönhetően egészen 37 méter 10 centiméterig jutott, amivel új egyéni csúcsot állított fel, és második lett, megelőzve klubtársát, a bronzérmes Krakóczki Bencét (26,43 méter) – tájékozatta hírportálunkat Kovács Gábor Krisztián, a Gödöllői EAC edzője.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online