Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kit kíván talpra állítani a Tisza Párt gödöllői közössége?

2024-05-13 16:28:31

Gémesi György április közepén a Spirit FM-nek elárulta, hogy amikor Magyar Péter pártot keresett, vele is egyeztetett, de Gémesi végül nem szerette volna, ha Magyarral összekapcsolják a nevét. Ezt azzal indokolta, hogy szerinte a Fidesz-média támadásba lendült volna, hogy Magyar az ő pártja (az Új Kezdet Pártról van szó, ami, mint mondta, nem az övé, de „van rálátása”) segítségével akarja megbuktatni a kormányt. „Na, én ebbe nem szeretnék belemenni, semmilyen formában” – szögezte le Gémesi, majd hozzátett: a lokalitásra koncentrál, neki ez a feladata, nem szeretett volna belekeveredni más dolgokba, függetlenül attól, hogy mit néz és mit nem néz szimpátiával.

A gödöllői polgármester azt is elárulta, hogy Magyar Péterrel egyszer találkoztak személyesen. A találkozóról annyit mondott, hogy Magyar Péter érdeklődött a párt iránt, Gémesi pedig megmondta, kik a vezetői. „Ennyi történt. Normális hangulatú beszélgetés volt.” Azokat az értesüléseket, miszerint, Magyar fenyegetőzött volna, Gémesi György visszautasította: „ilyen nem történt” – szögezte le.

Kíváncsiak voltunk, hogy a szóban forgó beszélgetésre/találkozásra miként emlékszik Magyar Péter, a TISZA Párt alelnöke, a Talpra Magyarok Közösségnek alapító-vezetője. A politikust többször (először április 23-án) próbáltuk meg telefonon elérni, valamint április 24-én email-ben is kerestük őt kérdéseinkkel. Érdeklődésünkre azonban eddig nem kaptunk választ, így az érintettől nem tudhattuk meg, hogy ő hogyan emlékszik vissza a Gémesi Györggyel folytatott beszélgetésre.

Ezzel szemben arra lettünk figyelmesek, hogy április 21-én – egy nappal a választási kampány hivatalos kezdési időpontja után – létrejött a Talpra Magyarok! Gödöllő és környéke csoport az egyik közösségi oldalon. A csoportosulás helyi és környékbeli aktivistái a kezdeti napokban a Tisza Párt európai parlamenti választáson történő indulását támogató aláírásgyűjtésre fókuszáltak, majd „mással” is előrukkoltak.

Eleddig pontosan nem tisztázott körülmények és a pártközponttal történt „lekáderezés” hatására elhatárolódtak dr. Henkei Viktóriától, a Tisztesség-Emberség Városvédő Egyesület (TEVE) polgármester-jelöltjétől, mondván: nem igazak azok a híresztelések, hogy ő a Tisza Párt által is támogatott jelölt lenne. A verbális csetepaté kellemetlen hozadéka volt, hogy a Tisza Párt egyik szimpatizánsa –, aki korábban felajánlotta, hogy segíti a szóban forgó polgármester-jelöltet az aláírások gyűjtésében – nem adott vissza öt „tevés” ajánlóívet, amiért pénzbüntetés kiszabása várható.

Április utolsó napján a közösségi oldal adminja a következő bejegyzést osztotta meg a csoport tagjaival:
„De tényleg… mit gondolnak, mit hisznek el az emberek… hát ennyire hülyének már nem lehet nézni minket, hogy elhiggyük, hogy függetlenként indul Kolozs Csaba is? Első hozzászólásban Polgármesterünk hozzászólását teszem be.”
A „Polgármesterünk” – így, többes szám első személyben – ide kattintva olvasható hozzászólásának tartalmi lényege kísértetiesen megegyezett a Magyar Péter által szervezett mozgalom gödöllői főaktivistájának véleményével.

Május 6-án kiderült, hogy a Tisza Párt nem indít jelöltet a gödöllői önkormányzati választáson, ezáltal kompenzációs listát sem állíthat.

A történtekből ki-ki vérmérséklete szerint vonja le a következtetéseket, és ha tud, próbáljon meg válaszolni az alábbi kérdésekre:
1. Véletlen elszólás volt-e az admin bejegyzése?
2. Magyar Péter és/vagy szakmai stábja hozzájárult-e ehhez, vagy csak öncélú, a „polgármesterünkkel” egyező véleményformálás történt?
3. Ki(k)nek az érdekében áll(t) „plagizálni” az önkormányzati választást csak és kizárólag pártpolitika-mentesen elképzelni képes „polgármesterünket”, akinek mindkét kihívóját sikerült így vagy úgy kérdőre vonni?

A válaszokat – kizárólag szalonképes formában – a komment-szekcióban várjuk…


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online