Bölcsőde-építésre pályázik Gödöllő Erről Gémesi György polgármester döntött. A beruházás értéke megközelíti az egymilliárd forintot, az önrész 50%-os
| Rajz- és videópályázatot hirdetett a gödöllői kastély A fennállásának 25. évfordulóját idén ünneplő kastélymúzeumnak lehet „üzenni” a beküldött alkotásokkal
|
Hol lesz már akkor az öregúr! 160 éve született Ambrus Zoltán, aki erős szálakkal kötődött Gödöllőhöz. Ház, szobor és utcanév is őrzi emlékét
| Ötödször rendeznek országos plüssegér találkozót a gödöllői kastélyban Ebben az évben sajátos módon kényszerülnek lebonyolítani az eseményt, távolságtartásos, home office verzióban
|
A gyógyszermaradványok megváltoztathatják a halak test- és pikkelyalakját Ezt derítették ki a gödöllői központú MATE kutatói a budapesti agglomeráció kisvízfolyásaiból vett mintákból
| Ezt illik tudni! A MOE Rendezvényakadémia honlapján nem csak kivezető utat találsz, hanem hasznos ötleteket, tanácsokat is
|
Burkolatjavítás miatt forgalomkorlátozás lesz az M3-as autópályán, Gödöllő térségében A munkálatok február 17-én és 18-án, szerdán és csütörtökön 8 és 16 óra között tartanak. Indulás előtt érdemes tájékozódni!
| Mobilmentő trükkök kezdő okostelefon-tulajoknak Akár az idősek, akár a fiatalok számára hasznos lehet, hogy elkerüljék az esetleges kellemetlenséget vagy meglepetést
|
A Bilt Hamber Double Speed-Wax így segít megszabadulni a kisebb karcoktól Egy, az autójának a kinézetére sokat adó – akár gödöllői – tulajdonos számára fontos járműve kifogástalan esztétikai állapota
| Közel 8 milliárd forintból gazdálkodhat idén Pest Megye Önkormányzata A büdzsében külön kalapot jelent a gödi különleges gazdasági övezet fejlesztése, ahol a feladat célzott, és a források felhasználása is kötött
|
Hiteligénylés előtt használjon autóhitel-kalkulátort! Ha olyan adósságot vállalunk, amit később nem tudunk törleszteni, komoly problémáink adódhatnak
| Valentin-napi szívvadászat a gödöllői kastély parkjában Február 13-án és 14-én rendezik meg a kivételes játékot, amihez regisztrálni nem kell, mobilnet és okoskészülék viszont szükséges
|
Balesetveszélyes az erdőjárás a Pilisi Parkerdő gödöllői területén is A betörő fagy hatására jégpáncéllá alakultak az erdei- és turista utak, a széllökések fákat csavarhatnak ki
| TAPADELI: frissen sült finomságok a Gödöllő COOP főtéri üzletében Klasszikus, pikán, fitnesz és vegetáriánus változatban is megvásárolhatók a percek alatt elkészíthető ételkülönlegességek
|
Élménygyűjtemény-pályázatot hirdetett a gödöllői kastély Április 30-ig várják a fotóval illusztrált történeteket, amiket a vendégek az elmúlt 25 évben átéltek a történelmi falak között
| Tizenöt éve hunyt el dr. Mélykúti Csaba Gazdag szakmai és közösségi pályafutása alatt több területen is öregbítette Gödöllő hírnevét a kastélybarát egyesület alapító-elnöke
|
Heten írták alá az alapítványi fenntartású gödöllői egyetem létrejöttének ünnepi nyilatkozatát Február első napján a felsőoktatási intézmény helyi kampuszának földszinti dísztermében történt meg a hivatalos aktus
| Világhírű felfedezés lett a gödöllői docens családi nyaralásából Új baktériumfajt írtak le a Szent István Egyetem kutatói a tengerből származó műanyaghulladék felületéről
|
Az autópálya-matricák online megvásárlásának sajátosságai Gödöllői autósok, figyelem! Érdemes is minél hamarabb beszerezni az idei e-matricákat, hiszen ugyanazért az árért így hosszabb ideig használhatók
| Gödöllői diákok is élhetnek a Vándortábor Program kínálta lehetőségekkel A felsőtagozatos és a középiskolás fiatalok január utolsó hétfőjétől jelentkezhetnek a gyalogos, vizes, vagy kerékpáros turnusokra
|
Tárcsafék vagy inkább hagyományos V-fékek? Melyik a neked való? A gödöllői bringások is mélyrehatóbb képet kaphatnak arról, hogy megértsék, mit nyerhetnek vagy veszíthetnek a műszaki megoldással
| Szakács és konyhalány munkatársakat keres a Lázár Lovaspark Versenyképes fizetést kínálnak a Gödöllő szomszédságában található, festői környezetben lévő domonyvölgyi létesítményben
|
Educatio 2021: online térben mutatja be képzéseit a gödöllői egyetem Január 21-e és 23-a között lehet érdeklődni a továbbtanulási lehetőségekről, amihez előzetes regisztráció szükséges
| Kamarai tanácsadás, hiteligénylés és pályázati elérhetőségek gödöllői vállalkozóknak is Az érintettek megtudhatják, hogy 2021 januárjában milyen térítésmentes lehetőségeket kínál a kkv-szektor Pest megyei érdekvédelmi szervezte
|
Kerti világítás megtervezése Oda kell figyelni, mivel a fények kihelyezésének – a dekorációs szempontokon túl – biztonságtechnikai szerepe is van
| Vállalkozás alapítása: 11 lépés, és saját cégünk lehet Ha valamit elfelejtünk, vagy nem megfelelően csinálunk, akkor előfordulhat, hogy sok bosszúság ér minket
|
Új év, új utak Ha tavaly nem jutalmaztuk meg magunkat eléggé, akkor idén mindenképpen meg kell ezt tennünk. Gödöllőről is!
| Virtuálisan megtekinthető a gödöllői kastély vadászati kiállítása Az összegyűjtött relikviák által a királyi és főúri időszak és a jelen elevenedik meg a műemlék-együttes Rudolf-szárnyában
|
Másfél évtizede hunyt el Fallenbüchl Zoltán, Gödöllő díszpolgára Az országosan ismert és elismert történész, Ambrus Zoltán író, műfordító unokája több szállal kötődött településünkhöz
| Nem titok már, hogy kik a Gödöllő Kultúrájáért díj 2021-es kitüntetettjei Idén Juniki Spartakus és Ferenczy Beáta mellett, Vörös Eszter Anna, Kovács Éva és Klacsmann Borbála a polgármesteri ezüstéremnek örülhet
|
|