Egy Lidl-áruház épül Gödöllőn Útépítési engedély hiányában meghiúsult a Szabadság úti áruháznak helyet adó épület megvásárlása
| Elindult Papp István pere OMMF-es tetteiért vonhatják felelősségre Gödöllő volt tanácselnökét
|
Megalakult a Demokratikus Koalíció gödöllői csoportja Az új párt országos vezetését Niedermüller Péter elnökségi tag képviselte a nyitóülésen
| GKRTE-évzáró gasztronómiai finomságokkal A rendezvényen gazdára talált Benke László serlege, és először a közönségdíj is
|
Gödöllőn járt Schiffer András Az LMP-s politikus aláírás-gyűjtéssel egybekötött köztéri fogadóórát tartott a Szabadság téren
| Inkább jobbra húz a gödöllői körzet Reménytelennek tűnik a Fidesz-jelölt bukása 2014-ben?
|
Átrajzolódik a gödöllői központú választókörzet A Pest megyei 6-os számú körzetben az eddigi hét helyett tizenhárom települést képvisel majd a leendő honatya
| Önálló marad az LMP Irodát nyit Gödöllőn, a postával szemben az ökopárt
|
Art-mozija lesz Gödöllőnek Közel 12 millió forintos pályázati pénz segíti a digitális fejlesztést
| Ilyen gazdagok lennénk? Nettó 250 ezer forintba került a kétes nívójú környezeti értékelés
|
Körösfői-díjas zenepedagógus Lázárné Nagy Andrea a 25., aki kiérdemelte az alapítványi elismerést
| Kényszerszünet a Madách iskolában Fűtés- és melegvíz-hiány miatt szünetel az oktatás a város nyugati határában található tanodában
|
Malek Miklós kirakta Géczi Andrist Az X-Faktor élő show-jának előszobájában vérzett el a gödöllői srác
| 25 év az egyetemi kollégistákért Táblát és sétányt avattak a volt rektor, dr. Kocsis Károly emlékére
|
Századok-Lakók-Történetek a kastélyban Időutazás-jellegű állandó kiállítás nyílt a műemlék-együttes Gizella-szárnyában
| Habsburg-galéria a kastélyban A Gizella-szárny emeletén látható a műemlék-együttes új állandó kiállítása
|
Orbán ellen fordul Gyurcsány Gödöllőn, a Művészetek Házában hullott le a lepel a DKP „rendszerváltó” kiáltványáról
| Schmitt Pál a SZIE tanévnyitóján Az igényes tudáshoz való ragaszkodásra szólított fel az államfő
|
Száz éve indult első útjára a Kismuki Felavatták a legendás gödöllői vasútvonalra emlékező gránittáblát
| Géczi András az X-Faktorban Hamarosan kiderül, meddig jut a gödöllői tehetség a tehetségkutatón
|
A GKRTE nyerte a monitort! Csak az utolsó napokban dőlt el a hírportálunk által felajánlott értékes fődíj sorsa
| Hiteles önkormányzati pánik Több mint 5 milliárd forint Gödöllő svájci frank alapú kötvényállománya
|
Megújult a biotechnológiai kutatóközpont A beruházással az intézmény éves szintű költség-megtakarítása elérheti a 20 millió forintot
| Kormányülés Gödöllőn Visszatérnek az Orbán-kabinet tagjai az uniós elnökségi helyszínre
|
Sikertörténet próbaüzem nélkül Számos uniós elnökségi vendégről kiderült, egyenesen rajongója Erzsébet királynénak, vagy, ahogy Európa-szerte ismerik, Sisinek
| Gödöllő és az uniós elnökség Politikai nagyágyúk sora fordult meg a kastélyban és a Művészetek Házában működött sajtóközpontban
|
Kiállítás a Horthy-bunkerben Szirénahang és robbanások szakítják meg Karády Katalin énekét
| Könyv a besnyői bazilikáról A közel 400 oldalas, több mint 200 képpel és illusztrációval készülő kötet 3.500 forintba kerül
|
Félbeszakadt Orbán Viktor beszéde Villámcsapás érte a kastély elektromos rendszerét, csúszott a program
| Elbontották a fúrótornyot Kihalttá vált a geotermikus kutakra kiszemelt gödöllői bázis
|
|