Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
2010. december 4. December 3-án – miként 2003 óta minden évben – idén is átadták a Prima Primissima díjakat. A Művészetek Palotájában megrendezett ünnepi esten tíz kategóriában jutalmazták a különböző szakterületek legjobbjait. A Magyar Sajtó kategóriában Veiszer Alinda műsorvezető, riporter révén volt egy gödöllői kötődésű személy is.
A korábban Junior Prima-díjjal elismert Alinda már nem csak ezt a címet tudhatja a magáénak, hanem a Prima Primissima titulust is használhatja, mivel a három jelölt közül ő nyerte el a rangos címet, és az azzal járó 50 ezer eurós pénzjutalmat.
A 29 éves hölgy a Gödöllői Református Líceumban szerzett érettségit, majd a Szegedi Egyetem kommunikáció szakán diplomát. Az érettségit követő hónapokban – gyakornokként – a Gödöllői Hírek munkáját is segítette. Diplomával a zsebében a Klubrádióban kezdte a szakmát. Hat évvel ezelőtt riporterként dolgozott a Magyar Televízió Az Este című műsorában, később pedig a Kultúrház, és a Miért? című történelmi magazin házigazdája lett. 2008-ban a Nyugat 100 vetélkedő, egy évvel később pedig a Radnóti 100 éve című sorozat műsorvezetőjeként láthatták a nézők. Záróra című portrésorozata 2006 nyarán indult, amit az m2 ötödik éve sugároz.
Kollégáink nevében gratulálunk, és további sikeres pályafutást kívánunk!