Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Első, hazai pályára kiírt meccsét teremgondok miatt kénytelen volt elhalasztani a Vasassal történt fúziónak köszönhetően NB I-es maradt gödöllői csapat, ezért az új bajnoki évadban Berettyóújfalun mutatkoztak be városunk Bikái. A forduló rangadóján a tavalyi szezon ezüst- és bronzérmese találkozott egymással
NB I., 2. forduló: MVFC-Berettyóújfalu – Gödöllői Bikák 2-3 (1-0)
Miközben a nyár folyamán a hazaiak több idegenlégiósuktól is megváltak, a Baranyai Pál, Szente Tamás alkotta edződuó erősítést jelentő játékosokat is pályára küldhetett a Gödöllő-Vasas házasság eredményeképpen.
Az egyik ilyen a 23 éves Füzy Zsolt volt, aki duplázott. Ráadásul kétszer is hátrányból mentette döntetlenre a mindvégig kiélezett küzdelemmel telt találkozó állását. Az igazi slusszpoént azonban a 21. születésnapját a mérkőzés előtti napon ünneplő Lovrencsics Balázs produkálta, aki bő négy perccel a végső sípszó előtt győztes találatot ért el, így a gödöllőiek nem vesztettek pontot a hajdúsági városban.
Egy mérkőzés után a Gödöllői Bikák 3 ponttal, 3-2-es gólkülönbséggel a 4. helyen állnak a tabellán. A következő, szeptember 10-én, hétfőn esedékes fordulóban a MAFC-BME Docler Akadémia együttese látogat Gödöllőre, az egyetemi sportcsarnokba.