Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
F. István 30 éves gödöllői lakos – tettének elkövetésekor még a készenléti rendőrség állományába tartozott főtörzsőrmester – külföldre távozott miután szerda virradóra bozótvágó késsel és viperával megsebesítette Cs. Gábort az egyetemi bejáró közelében lévő kocsmában.
Kollégái szeptember 23-án, vasárnap reggel fél hétkor fogták el F. Istvánt, akit egy Hollandiából hazafelé tartó buszon kapcsoltak le. Egyelőre nem világos, hogy a volt rendőr menekülési szándékkal távozott külföldre, vagy – amint azt közel ötórás kihallgatása során elmondta – testvérének kívánt segíteni egy munkában.
Az esettel kapcsolatosan sok még a tisztázandó kérdés. A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség életveszélyt okozó testi sértés kísérlete bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást F. Istvánnal szemben, aki beismerte tettét. A szankció kiszabásakor enyhítő körülménynek számíthat, hogy az elkövető feladta magát. Egyes jogi vélemények szerint azonban így sem elképzelhetetlen, hogy akár 8 éves börtönbüntetés vár majd a gödöllői késelőre, aki várhatóan házi őrizetbe kerül.