Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
December 7-én, a budapesti Vármegyeházán megrendezett Sportkarácsony programjának részeként köszöntötték és jutalmazták az idei esztendőben nyújtott teljesítményük alapján legjobbnak ítélt Pest megyei sportolókat és sportvezetőket.
Kiemelkedő hazai, valamint nemzetközi sikereik miatt a gödöllői illetékességű sportközösségek tagjainak népes táborából ebben az évben is többen voltak részesei a díjátadó ünnepségnek. A Pest Megyei Közgyűlés által tizenöt kategóriában elismert sportolók és sportvezetők közül városunk egyesületeinek képviselői négy kategória-elsőséget tudhattak a magukénak 2012-es eredményeik alapján.
Deák Nagy Marcell, a Gödöllői EAC 400 méteren Európa-bajnoki ezüstérmes és Universiade-győztes olimpikon síkfutója a felnőtt férfiak összevetésében lett az idei év Pest megyei sportolója, míg trénere, Benkő Ákos az edzők között bizonyult a legjobbnak.
A felnőtt csapatok összevetésében a TEVA-Gödöllői RC bajnoki ezüst- és Magyar Kupa bronzérmes női röplabda csapata (edző: Ludvig Zsolt) érdemelte ki a megye legjobbjának járó elismerést, az utánpótláskorú egységek rivalizálásában pedig a Gödöllői EAC – Gémesi Csanád, Gáll Csaba, Gémesi Bence, Valkai Ferenc alkotta – felnőttek közt országos bajnok kardcsapatának ítélték az első helyezettet megillető díjat (edzők: Kurucz Balázs, Bokor Gergely).
Második helyezettnek járó elismerésben részesült a felnőtt hölgyek között Bontovics Babett, a Gödöllői Taekwon-Do SE kétszeres Európa-bajnoki aranyérmes sportolója (edző: Czeba Mihály). Ebben a kategóriában harmadik lett Kaptur Éva, a Gödöllői EAC 100 és 200 méteren országos bajnok atlétája (edző: Karlik Pál).