Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Újabb magabiztos győzelmet arattak a Gödöllői Sakkbarátok, aminek ezúttal a mezőny élvonalához tartozó dunakesziek látták a kárát. Városunk szellemi sportolóinak fölényét jelzi, hogy az első nyolc táblán nem veszítettek partit. A GSBE formációja az ősszel lejátszott fordulókban nem kapott ki: 19 ponttal a 3. helyről várja a január 20-án, Vácon esedékes folytatást.