Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Szomszédvári, de a veresegyházi küzdőtér kímélése miatt a fővárosban, a REAC Szántóföld úti sporttelepén lejátszott rangadóval indult a tavaszi szezon. Az előkészületi meccseken jól szereplő Gödöllői SK gárdájának a listavezetővel kellett felvenni a harcot. Ezt az eredményt a tél folyamán – Lilik Pál távozása után – Gödöllőre szegődött Jenei Sándorral érték el a veresiek, ami sajátos megvilágításba helyezte az ütközetet.
A meccs folyamán sok helyzetet dolgoztak ki a csapatok, ám a lehetőségekből csupán négyet sikerült gólra váltani. Először, bő tíz perc elteltével a gödöllői Unger Ádám volt eredményes, de a veresegyháziak az első játékrész utolsó, illetve a második félidő második percében elért találataikkal fordítottak.
Unger Ádám azonban az 51. percben is betalált, ezáltal a gödöllői tizenegy értékes pontot szerzett a tabella éllovasa ellen. A látottak alapján elmondható, hogy reális végeredmény született a mindkét fél részéről nyílt sisakos ütközeten.
Tizenhat forduló után a Gödöllői SK együttese 19 ponttal, 22-33-as gólkülönbséggel a bajnoki tabella 10. helyén áll. Következik: Gödöllői SK – Hévízgyörki SC március 9., szombat 14.30 óra, egyetemi műfüves pálya.