Szex, gyönyör nélkül

2013-03-04 16:39:04

Kutatások szerint a nők a hatvanas évek szexuális forradalma óta szeretnének a férfiakéhoz hasonló gyönyört átélni a szexben, azonban a nők több mint húsz százaléka egyáltalán nem képes az orgazmusra! A gödöllői női röplabdacsapat ezt a szindrómát produkálja 2007 óta, amikor először jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe.

Hogy eltérjek a szexuális hasonlattól: elindulunk a lépcsőn felfelé, felérünk, kinyitjuk az ott lévő ajtót, de nem tudunk belépni rajta. Nézzük csak: 2007, 2008, 2009 bronz, 2010 negyedik hely, 2011 ezüst, 2012 megint bronz, és most, 2013-ban újra (csak) ezüst. A 2007-es bronz első szereplőként jó eredmény, ezt volt szerencsém a klub elnökeként átélni. A további évek közül, véleményem szerint, a 2011-es ezüstre lehetünk büszkék, ahol ugyan kikaptunk a döntőben 3-1-re, de emelt fővel jöttünk le a pályáról. A lányok kihozták magukból a maximumot, de az ellenfél erősebb volt. Hát, ilyen a sport, aki jobb, az nyer. Általában.

De ki a jobb? Aki technikailag jobb? Aki magasabb, vagy ruganyosabb? Nem lehet mindig pontosan tudni, ez összetett kérdés. Lehet valaki mindenben a legjobb, de ha nem tudja ezt az adott mérkőzésen kihozni magából, akkor nem való profi játékosnak.

Mi történik itt Gödöllőn? Bárki legyen az edző, akármilyen összeállítású is legyen a csapat, az utóbbi hat évben az ajtóban megtorpannak, elbizonytalanodnak, hitüket vesztik a lányok. Ezt nagyon rossz nézőként látni, de szerintem játékosként átélni még rosszabb lehet. Az edzőkről ne is beszéljünk. Még az előző csapatokban biztos kezű, határozott játékosok is megtorpantak gödöllői színekben. Mi ez, egy átok?

Tudom a választ, miért nem jön az arany, de nem tudom az okát! A válasz egyszerű: amint a siker kapujában van a csapat, rátör a lányokra a félsz, ami bizonytalanságot szül. Ez látszik a lelátóról. Pedig a mostani csapat – és a korábbiak zöme is – technikailag és erőnlétben felkészült. Ez az állapot a pályán nem múlik el egyik percről a másikra! Nem felejtik el a technikai tudásukat, nem megy el hirtelen az erőnlétük! Valamiért bekapcsol a „para-üzemmód”. Furcsa számomra, hogy időkérésnél a játékosok a pályáról lefelé jövet kétségbeesett szemekkel vizslatják a nézőteret. Mit várnak onnan? Természetesen, akinek nem inge…

Komolyan kellene venni ezt a „szindrómát”, és egységes csapatszinten kellene megoldani a problémát (a csapatot ebben az esetben a játékosokra, edzőkre és a vezetőségre értem). Mert probléma biztos, hogy van, hiszen statisztikailag az nem jön ki, hogy az addigi jó forma mindig az utolsó meccseken romlik el.

Félreértés ne essék, nem bűnbakot keresek. Annak ugyanis semmi értelme, hiszen ezek a mérkőzések már lezajlottak, eredményeiket megváltoztatni nem lehet. De ha változatás nélkül azt várjuk, hogy hátha egyszer majd sikerül, az tényleg csak szex, de gyönyört, amiért csináljuk, ne várjunk. Buda László