Nem csak az időjárás szívatja a gödöllői tizenegyet
Sok más csapat mellett a gödöllői focisták életét is megkeseríti a rendkívüli időjárás. Városunk tizenegye utoljára március 9-én játszott tétmérkőzést (a Hévízgyörk ellen 2-0 arányban nyert), azóta azonban a télies tavasz – és egyéb ok – miatt képtelen pályára lépni Jenei Sándor legénysége.Március 16-án a halásztelki fellépése maradt el a Gödöllői SK Pest megyei I. osztályú együttesének, egy héttel később pedig – a Pécel visszalépése okán – szabadnapos volt a formáció. Sokáig úgy tűnt, hogy március 30-án végre játszhatnak éles meccset a helyi labdarúgók, ám küzdőterük kímélése érdekében a tárnokiak az összecsapás elhalasztását kérték. Állítólag arról hallani sem akartak, hogy műfüves pályát béreljenek.
A történtek következtében alaposan besűrűsödik a GSK április eleji programja, hiszen egy ideig szerda-hétvége üzemmódban kell teljesíteniük a játékosoknak. Ez nem csupán a fizikai terhelés miatt lehet aggályos, hanem főként azért, mert a csapat tagjai dolgoznak vagy tanulnak, így előfordulhat, hogy Jenei Sándor nem mindig a legjobb összeállításban küldheti harcba a biztos bennmaradást érő pozíció megszerzéséért küzdő csapatát.
Ha semmi nem jön közbe, a következő hetekben az alábbi ütközetek várnak a Gödöllői SK alakulatára: Április 3., szerda 15.30 óra: Gödöllői SK – Hévízgyörki SC (Pest megyei Kupa, 4. forduló), egyetemi műfüves pálya Április 7., vasárnap 15.30 óra: Kisnémedi MSE – Gödöllői SK (Pest megyei I. osztály, 21. forduló) Április 10., szerda 16.30 óra: Halásztelek FC – Gödöllői SK (Pest megyei I. osztály, 18. forduló) Április 13., szombat 15.30 óra: Gödöllői SK – Újlengyel DSE (Pest megyei I. osztály, 22. forduló) A lista bővülhet még egy hétközi meccsel, a 20. fordulóból (március 30.) egyelőre nem ismert időpontra halasztott Tárnok – Gödöllő találkozóval.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|