Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Ma délelőtt Luxembourgban elkészítették az európai röplabda kupák sorsolását. A TEVA-Gödöllői RC bajnoki ezüstérmes női csapata ezúttal is nevezett a Challenge-kupa küzdelemsorozatába. A 2013/2014-es idény második fordulójában, azaz, a legjobb 32 közé jutásért az osztrák bajnokságban bronzérmes TSV Hartberg együttese lesz a gödöllői hatos ellenfele. A párharc első összecsapását a stájerországi településen játsszák le november 19-21. között, míg a visszavágót egy héttel később rendezik meg városunkban.