Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Szeptember 19-én, csütörtökön 18 órakor Vidi Rita motivációs tréner tart előadást a Lehet Más a Politika gödöllői irodájában (Dózsa György út 18. I. emelet, postával szemben). Téma: Sikeres nők. Szépek és okosak.
Az előadóról feltétlenül illik megemlíteni, hogy hozzá kötődik a hősnők.hu internetes blog, könyveket írt, tanfolyamokat szervez. Mindezt kezdte úgy, hogy egyedül nevelte gyermekét és mindennapi pénzügyi gondokkal küszködött. Mégsem hagyta magát felőrölni a szürke hétköznapok által, hanem gondolkozott, próbálkozott, igyekezett és ma már elismert tréner. Magáról ezt tartja: gondolkodásmód szakértő vagyok, és az a legfőbb küldetésem, hogy rendet tegyek a fejekben, harcoljak a butaság és a rosszul informáltság ellen. Fotó forrása: facebook