Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Nem sikerült a triplázás a gödöllői központú Szent István Egyetem női röplabda-csapatának a Magyar Egyetemi és Főiskolai Bajnokság (MEFOB) május utolsó hétvégéjén, Gödöllőn, a Petőfi iskola tornacsarnokában megrendezett országos döntőjében. Kovács Attila két évvel ezelőtt és tavaly aranyérmet szerzett együttese az első napi – a Budapesti Corvinus Egyetem elleni 3-0-ás, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem elleni 3-1-es – sikerek alapján joggal pályázott a címvédésre.
A SZIE-formáció vasárnap délelőtt úgy léphetett pályára a Testnevelési Egyetem különítménye ellen, hogy 3-2 arányú vereséggel is bajnoknak mondhatja magát. Ehhez azonban lényegesen összeszedettebb játékra lett volna szüksége az őszi felnőtt Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott keret három tagját, Szakmáry Grétát, Csengeri Petrát és Lutter Lizát is soraiban tudó házigazda társulatnak. A fővárosiak végül 3-1 arányban nyertek, majd, miután az ELTE szettveszteség nélkül múlta felül a Corvinus egységét, jobb játszmaarányának köszönhetően elorozta az elsőséget a SZIE alakulata elől. A harmadik helyen a Testnevelési Egyetem csapata végzett, megelőzve a Corvinus Egyetem együttesét.
A torna legjobb ütőjátékosának járó különdíjat a SZIE színeiben jeleskedő Csengeri Petra érdemelte ki.