Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A Gödöllői Sakkbarátok második számú formációja papírforma vereséget szenvedett a tavalyi bajnok és most is éllovas Dunaharaszti csapatától. Ki kell emelni a nyolcéves, első táblás Nagy Dániel győzelmét a közel 800 Élő-ponttal magasabban jegyzett első osztályú ellenfele ellen. Dani riválisa két tisztjét is lenyerte és feladásra kényszerítette Kaltenecker Antalt. Az NB II Erkel csoportjában a Gödöllői SBE – Pásztó SE mérkőzés a vendégek hibájából elmaradt, a találkozóért járó pontok sorsáról a versenybíróság dönt.
Csapatbajnokság, Pest megyei I/A. osztály, 4. forduló: Gödöllői SBE II. – Dunaharaszti 1-4 Győzelem: Nagy Dániel. Vereség: Szűcs Lajos, Rigó József, Molnár László, Fehér József. A GSBE II. 5 ponttal a tíz csapatot számláló bajnoki osztály 9. helyezettje.