Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Február első szombatján Dunakeszin lépett pályára a Pest megyei téli műfüves bajnokság aktuális fordulójában a Gödöllői SK megyei első osztályban érdekelt csapata. Az aktuális rivális a Nógrád megyei második vonalban szereplő Szendehely együttese volt, amely nem tudott kellő ellenállást tanúsítani a játék minden elemében jobb, eddig száz százalékos mutatóval rendelkező gödöllői formációval szemben.
Pest Megyei Nagypályás Műfüves Labdarúgótorna, F csoport, 3. forduló: Gödöllői SK – Szendehely FC 6-1 (3-1) Gödöllői góllövők: Kaiser László, Milkó Dávid (2-2), Koziorowski Richárd, Méhes Pál. Három forduló után a gödöllői csapat 9 ponttal, 14-1-es gólkülönbséggel 1. a csoport táblázatán.