Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Kilenc év után távozott posztjáról Árpás Géza, a TEVA-Gödöllői Röplabda Club elnöke. Az egyesület március 1-jén tartott tisztújító közgyűlést, ahol – a klub honlapjának tájékoztatása szerint – Árpás bejelentette, nem vállalja az újabb jelölést. A tagság Tamás Zoltánnak (képen) szavazott bizalmat az elnöki posztra, a korábbi tizenegy főből álló elnökség létszáma öt főre csökkent. A testületben – az elnökön kívül – Árpás Géza, Balogh Ders, Barta László és Saáry Csaba dolgoznak azon, hogy minél jobb feltételeket teremtsenek az NB I-ben szereplő női csapatnak és az utánpótlás-nevelésnek.
A közgyűlésen arról is határoztak, hogy a klub örökös tiszteletbeli elnökségi tagjává választják a 83. életévében járó Körösfői Lászlót, aki az elmúlt évtizedekben nagyon sokat tett azért, hogy sportág létezzen és fejlődjön Gödöllőn, és eddig az egyesület szakmai elnökhelyettese volt.