Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Körözési eljárást folytat a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Molnár Gergő eltűnése ügyében. Molnár Gergő mogyoródi lakos 2016. augusztus 15-én nyírábrányi tartózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott és azóta életjelet nem adott magáról. A 16 éves fiú felkutatására tett eddigi rendőri intézkedések nem vezettek eredményre. A fiú 170 centiméter magas, vékony testalkatú, haja feltűnően szőke, rövid. Ruházatára vonatkozóan információval a rendőrség nem rendelkezik.
A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a képen látható fiút felismeri, tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Hajdúhadház Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán (Hajdúhadház, Bocskai tér 4. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli – olvasható a rendőrségi felhívásban.
Friss! November 22-én, az esti órákban a Gödöllői Rendőrkapitányság kistarcsai rendőrörsének munkatársai megtalálták a fiút.