Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Eljárást folytat a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala a gödöllői (perőci) repülőtéri rend felülvizsgálatával kapcsolatosan. A kutakodás – állítólag – független az utóbbi hónapokban bekövetkezett tragikus légi balesetektől, bizonyos repülésszakmai kérdésekre vonatkozik. Arra már fény derült, hogy a fenntartási és üzemeltetési feladatok ellátásánál kettősség mutatkozik az önkormányzati tulajdonú sportcélú ingatlan üzemeltetője, a VÜSZI Kft. és a repülésszakmai működtetés hátteréhez szükséges felszerelésekkel rendelkező Sky Escort Hungary Aero Club tevékenysége között.
A jelenlegi helyzetből tisztázatlan felelősségi viszonyok fakadhatnak, ezért elengedhetetlen az egyértelmű szabályozás kialakítása. Ennek érdekében a repülésszakmai üzemeltetőként megnevezett, Both Lajos klubelnök-főpilóta vezetésével ténykedő Sky Escort Hungary Aero Club illetékeseire hárul az a feladat, hogy elkészítsék és a hatóságoknak benyújtsák az új repülőtéri rendet. Mindeközben el kell végezni a VÜSZI Kft-vel 2012 márciusában kötött üzemeltetési és működtetési szerződés felülvizsgálatát. Fotó: H. Szabó Sándor