Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Miután a tavalyi szezonban csoportjukban a legjobb hat között végeztek, ősztől az összevont – két csoportban összesen 24 együttest számláló – NB II-ben terelhetik a játékszert a Covritas Futsal Team Gödöllő csapatának játékosai. Városunk formációja a Keleti-csoportba nyert besorolást, ami előreláthatólag sok izgalmas kihívással jár majd az idény folyamán.
Az első megmérettetésre Kecskemétre utaztak Baranyai Pál tanítványai, ahol jókora zakóba futottak bele. A hazai gárda csupán öt percig bírta ki gól nélkül, onnan beindították a hengert, amire csupán 10-0 után volt egyetlen válasza a rendezetlen védekezéssel és rutintalansággal is küszködő gödöllői egységnek.
NB II., Keleti-csoport, 1. forduló: Scoregoal Kecskeméti FC – Covritas Futsal Team Gödöllő 15-1 (8-0) Gödöllői gólszerző: Berta Balázs. A CFT Gödöllő csapata 0 ponttal, 1-15-ös gólkülönbséggel a 12. helyen található a csoport tabelláján. Következik: CFT Gödöllő – Rubeola FC Csömör szeptember 8., péntek 19 óra, egyetemi sportcsarnok.