Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Április 20-án immár 21. alkalommal jelentkezik a TÉRFÉL, a Régió Plusz Televízió és a Gödöllői Hírek közös magazinműsora a sportról. Az idei hatodik adásban három, aktuális és érdekes témára fókuszáltak a stúdió vendégei. Íme:
Másodszor rendeznek sportnapot Kistarcsán Május 5-én második alkalommal rendezik meg a Kistarcsai Sportnapot. Az esemény programjairól Szemán Gergely, a Városi Művelődési és Sportközpont Nonprofit Közhasznú Kft. sportreferense adott tájékoztatást.
Világbajnokságon jártak a gödöllői akrobatikus tornászok Április elején világbajnokságon jártak a Gödöllői Grassalkovich SE akrobatikus tornászai. A versenyről, valamint a látványos sportág rejtelmeiről Alton Andrea edzővel, nemzetközi minősítésű bíróval és Kőhler Ákos vezetőedzővel, egyesületi elnökkel beszélgettünk.
Kerékpáros tehetségkutató-verseny az alsóparki majálison A gödöllői majális egyik legnagyobb attrakciója a BIKE-Zone Gödöllő Kerékpáros Egyesület által meghirdetett tehetségkutató utánpótlás-verseny lesz. A bringás megmérettetés részleteiről Rigó Zsolt elnökhelyettes és Kiss András utánpótlásért felelő ügyvezető osztotta meg gondolatait.