Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
NB II. Északi-csoport, 1. forduló: Gödöllői KC – Rákosmenti KSK 27-22 (14-11)
Bajnoki címvédőként vágott neki a 2018/2019-es pontvadászatnak a gödöllői társulat, amelynek személyi összetétele számottevően nem változott a nyár folyamán. Bartos Gábor csapatának az újonc, a Budapest-bajnokság első osztályát megnyerő Rákosmenti KSK egysége jutott a nyitó fordulóra.
Az idény eleji döcögő forma egy kicsit rányomta a bélyegét a találkozó színvonalára, a hazai siker azonban nem forgott veszélyben. A támadásban és védőmunkában is hatékonyabb gödöllőiek már az első játékrészben megnyugtató előnyhöz jutottak, amit gondosan megőriztek a végső dudaszóig. A Gödöllői KC csapata 2 ponttal, 27-22-es gólkülönbséggel a 3. helyen áll a csoport tabelláján.