Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Január harmadik hétvégéjén, a Budapesti Honvéd SE csarnokában lezajlott versennyel lezárult a három viadalból álló válogatási sorozat a légfegyveres Európa-bajnokságra, amit február 25-e és március 1-je között a lengyelországi Wroclaw városában rendeznek meg.
Jó hír, hogy teljesítményük alapján a Gödöllői EAC két légpuskása is kijutott a kontinensviadalra. A már olimpiai kvótával rendelkező Mészáros Eszter a juniorok között indul, hogy ne vegye el a kvótaszerzés lehetőségét más magyartól. A 18 éves Klenczner Márton viszont a felnőttek között lő majd a puskások 10 méteres versenyszámában, nem titkolva azzal a céllal, hogy gyarapítsa honfitársai és a gödöllőiek által eddig elért olimpia kvóták számát. A gödöllői sportlövők edzői Szucsák László és Szucsák Mátyás.