Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Augusztus 28-án a fiúk U14-es korosztálya számára kiírt strandröplabda országos döntőt rendezték meg a budakalászi Lupa-tónál. A Gödöllői RC szakosztálya az U16-asok között bajnoki címet nyert Kristóf Dóra öccse, Kristóf Mátyás (képen balra) és az SRSE kötelékébe tartozó Niemeier Lukas révén volt érdekelt.
A Soós Izsák által felkészített srácok szettveszteség nélkül jutottak el a döntőig, ahol a Sárik Iván, Mihálovits Pál alkotta párossal (Pénzügyőr SE) találkoztak, és magabiztos játékkal, 2-0 (8, 8) arányban felülmúlták őket. A Karádi Zoltán által irányított gödöllői szakosztálynak ebben az évben – az U16-os és az U18-as lány-elsőség után – ez volt a harmadik bajnoki címe. Fotó forrása: facebook