Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
NB II. Északi-csoport, 9. forduló: Budakalászi SC – Gödöllői KC 38-24 (19-11)
A két csapat pillanatnyi formája és játékereje alapján rendkívüli bravúr lett volna, ha a gödöllői legénység ponto(ka)t szerez a tabellamásodik, eddig csupán egyetlen vereséget számláló Budakalász otthonában. Bartos Gábor társulatának tagjait azonban nem olyan fából faragták, hogy felemelt kézzel lépjenek pályára. Az első 12 percben a gólok számát tekintve nem volt különbség a riválisok között (5-5), ezt követően azonban „kinyílt az olló”, és a szünetig 8, míg a végső sípszóig 14 találatra duzzadt a hazai gárda meggyőző fölénye.
A Gödöllői KC férficsapata 4 ponttal, 263-289-es gólkülönbséggel a 10. helyen áll az NB II. Északi-csoportjának tabelláján. Következik: Füzesabonyi SC – Gödöllői KC december 5., vasárnap 18 óra.
Ifjúságiak (III. osztály B-csoport): Solymári SC –Gödöllői KC 21-31 (11-15) A GKC ifjúsági csapata 16 ponttal, 341-225-ös gólkülönbséggel 1. a csoport tabelláján. Serdülők (II. osztály Keleti-csoport): Gödöllői KC – Tisza Volán SC 33-22 (17-9) A Mácsár Gyula irányításával készülő serdülők 18 ponttal, 331-202-es gólkülönbséggel az 1. helyen állnak.