Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Október utolsó szombatján a budapesti Kellner Ferenc Sportközpontban rendezték meg a Muaythai Felnőtt és Junior Magyar Bajnokságot. A sportág rangos hazai eseményén a Gödöllői Muay Thai és Box Egyesület (Crow-Gym) is képviseltette magát. Varjú László edző – figyelembe véve a helyi harcosok jelenlegi felkészültségét – egy versenyzőt nevezett a viadalra, Kőcs Nikolettát, aki a juniorok 67-71 kilogrammos súlycsoportjában a döntőbe jutott. A fináléban egy nála fél fejjel magasabb, válogatott kerettag lány volt a rivális, aki jobbnak bizonyult az ezüstérméért minden elismerést és dicséretet megérdemlő Nikinél.