Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Eltorzított hangon telefonált a segélyhívóra január 18-án 12 óra 19 perckor egy férfi, hogy közölje: a dányi Akácfa utcában bombát helyezett el, és amennyiben azt három órán belül nem hatástalanítják, robbanni fog.
Az akkor még ismeretlen fenyegető konkrét helyet, házszámot nem mondott, így a rendőrök az egész utcát kiürítették, és a Készenléti Rendőrség bombakutató szolgálati kutyájával kiegészülve fésülték át a területet. Robbantásra alkalmas eszközt sehol sem találtak, közel 200 embernek azonban ideiglenesen el kellett hagynia lakó- és tartózkodási helyét.
Mindeközben az adat- és információgyűjtés folyamatos volt: telefonfülkét szemléztek, kamerafelvételeket és a bejelentés szövegét elemezték a zsaruk. Az isaszegi őrsparancsnoknak feltűnt, bár, a férfi torzított hangon tette bejelentését, választékos, lassú beszédéből mintha rémlett volna, korábban már intézkedett vele szemben.
A gyors és alapos csapatmunka, nem utolsó sorban az isaszegi őrsparancsok kiváló füle meghozta a várt eredményt, nem egész két óra alatt azonosították a feltételezett elkövetőt, és azonnal indultak érte.
A 29 éves K. Gábort a köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Első körben tagadott, de az elé tárt bizonyítékok alapján belátta, hogy ennek nincs értelme: megtört és beismerte, bejelentése valótlan volt. A férfivel szemben a büntetőeljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai folytatják le. Forrás: police.hu