Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Gödöllői sporttörténeti élményben lesz része annak, aki ősszel kilátogat az Ady sétányon található Gödöllő Városi és Térségi Uszodába! Az örömteli fejleményt Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó tudatta hírportálunkkal.
A MATE-GEAC-MSA (MGM) vízilabda szakosztályának vezetője elmondta, hogy az egyesület férfi vízilabda-csapata megkezdte fennállásának első felkészülését a felnőtt korosztály OB 2-es bajnokságára. Egyelőre nem teljes a csapat, annak játékoskerete várhatóan szeptember elejére alakul ki, amikor részletesebb információk is rendelkezésre állnak majd a bajnokságról, így a sorsolásról, valamint a hazai mérkőzések időpontjairól. A MATE hallgatóiból és más fiatal játékosokból álló együttes szakmai munkáját Petlyánszki Péter edző irányítja a sikeres első szezon reményében. A csapattagok és a szakvezetés ősztől várja a gödöllői és térségbeli érdeklődőket, szurkolókat a helyi uszoda lelátójára – zárta gondolatait Kiss Gergely.