Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Milyen háztartási cikkekre van szükségünk? 2022-01-19 18:23:54 A higiénia, a felszerelések és a nyugodt atmoszféra megteremtése mind-mind egy olyan feladat, amit nekünk kell kézbe vennünk
Nyári fesztivál Gödöllőn! 2021-06-23 16:13:31 Az egyetemi főépület különleges atmoszférájú belső díszudvarán lesznek a színvonalas előadások
Design termoszok és kulacsok a 24Bottles-től! 2021-06-16 09:52:55 A minőségi termékkínálat kialakítása mellett ez a márka arra is ügyel, hogy a legtöbb hasznos kiegészítőt is biztosítsa
Röplabda: bronzérmes a gödöllői juniorcsapat! 2021-05-30 14:52:47 Szalay Attila együttese magabiztosan nyerte a május utolsó vasárnapján lejátszott éremosztó derbit a kaposváriak ellen
Gémesi György nekiesett Orbán Viktornak 2020-12-20 11:23:37 Gödöllő polgármestere dörgedelmes levelet intézett a miniszterelnökhöz a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnökeként
MÖSZ-elnök maradt Gémesi György 2020-09-28 19:12:54 Az önkormányzati érdekképviseleti szervezet a gödöllői Erzsébet királyné Szálloda báltermében tartotta tisztújító közgyűlését