Június 9-én Gödöllőn három polgármester-jelöltre lehet szavazni: dr. Gémesi Györgyre, dr. Henkei Viktóriára és Kolozs Csabára. Valamennyien civil szervezetet képviselnek.
Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
Május második hétvégéjén, Soltvadkerten rendezték meg az idei Tájékozódási Futó Országos Diákolimpiát. A kétnapos, egyéni, országos rangsoroló versenyre összesen 526 diák jutott tovább a megyei döntőkből. Első nap rövidtávú és váltó, míg a második nap rövidített távú futamban küzdhettek meg egymással az indulók.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Nyisson és látogasson Ön is! 2013-10-25 17:10:00 Hatékony Ház nyílt napokat szervez a gödöllői GreenDependent Intézet helyben és országszerte
Megszépült a Don Bosco óvoda Mogyoródon 2013-10-21 12:49:15 Az uniós direktívákhoz igazodó fejlesztés a Kapsch infokommunikációs társaság anyagi támogatásával valósult meg
A meccshajrára lebénult a GKC támadójátéka 2013-10-07 02:34:51 A felnőttek vezeklése mellett üde színfolt, hogy a gödöllői juniorkézisek továbbra is őrzik veretlenségüket
Energia-hatékony épületeket keresnek 2013-06-18 18:53:43 A gödöllői GreenDependent Intézet is részt vesz az Intelligens Energia Európa program támogatásával megvalósuló projektben
Gödöllőn randevúztak az európai királyi kastélyok vezetői 2013-06-01 10:25:25 Gönczi Tibor újra elnökségi tagja lett a nemzetközi szervezetnek, és abban bízik, hogy a kormányzat képviselői a Grassalkovich-kastély fejlesztésének folyatása mellett döntenek
GIKSZER a Művészetek Házában 2013-01-25 08:09:06 Közel 79 millió forintos európai uniós pályázati forrás segíti a 12-29 éves gödöllői fiatalok közéleti részvételének erősödését
Egészséges helyi élelmiszer kerüljön az asztalra 2012-11-29 12:42:31 November 30-ától két kereskedelmi egységet és egy menzaétkeztetési műhelyt is működtet Gödöllőn a Gödölye Szociális Szövetkezet
Habsburg-galéria a kastélyban 2011-09-22 15:28:27 A Gizella-szárny emeletén látható a műemlék-együttes új állandó kiállítása
Hiteles önkormányzati pánik 2011-08-04 03:17:36 Több mint 5 milliárd forint Gödöllő svájci frank alapú kötvényállománya
Deák Nagy Marcell, az aranyifjú! 2011-07-22 18:12:19 Országos felnőtt rekorddal nyert junior Európa-bajnokságot a gödöllői futóatléta, és indulhat a londoni olimpián
Kormányülés Gödöllőn 2011-07-12 22:15:36 Visszatérnek az Orbán-kabinet tagjai az uniós elnökségi helyszínre
Sikertörténet próbaüzem nélkül 2011-07-08 08:25:31 Számos uniós elnökségi vendégről kiderült, egyenesen rajongója Erzsébet királynénak, vagy, ahogy Európa-szerte ismerik, Sisinek