Pozíciójavító diadalt arattak a gödöllői kézilabdázók Bartos Gábor együttese már az első félidőben kialakította azt a különbséget, ami a Csömör vesztét okozta
| Röplabda: szoros játszmák megnyerésével értek révbe a gödöllőiek Vendégként jutottak három ponthoz a helyi hatos tagjai, akik őrzik veretlenségüket a rájátszásban
|
Maglódon élte át az első tavaszi sikert a gödöllői tizenegy Egy öngóllal és Tóth-Ilkó Áron találatával diadalmaskodott Pozder Nenad együttese látogatóként
| Ápolásra vár a gödöllői sporttelep füves focipályája A Táncsics Mihály úti létesítmény üzemeltetője a csapadékhiányos télre hivatkozva indokolja a gyepgondozási munkálatok késedelmét
|
A fentről le, majd onnan fel módit követték a gödöllői röplabdás lányok Az első két szettet simán nyerte a GRC hatosa az egyenlítő DVTK ellen. A döntő játszma ismét a 11. helyen végzett Szabados-csapaté lett
| Kézilabda: három fronton diadalmaskodtak a gödöllői legények A felnőttek mellett az ifjúsági- és a serdülő-csapat is magabiztosan intézte el aktuális ellenfelét
|
Gól nélküli ikszért fárasztották magukat a gödöllői focisták Ismét beigazolódott: a meddő mezőnyfölény semmit nem jelent ebben a sportágban. Volt egy tizenegyesgyanús eset is
| Röplabda: megizzadtak a „mély vízben” a gödöllői fiatalok A megbízott tréner, Szabados István több, saját nevelésű játékost is bevetett a TFSE elleni, gyakorlatilag tét nélküli alsóházi meccsen
|
Tartalékosan maradtak alul a gödöllői sakkozók Két FIDE-mestere nélkül ült asztalhoz az NB II-es csapat az MTK II. ellen. Döntetlen lett a szomszédvárak csatája a megyei bajnokságban
| A gólözön rossz oldalán végezték a gödöllői kézilabdázók Enervált védőjátékának köszönhetően 31 találatot elérve is alulmaradt Bartos Gábor társulata a Budakalász ellen
|
Emberhátrányban mentett pontot a gödöllői tizenegy A helyzetek alapján nyerni kellett volna Felsőpakonyban, ám a végén örülhetett az iksznek a Pozder-csapat
| Gödöllői röplabda: 2143 nap alatt a mennyből a pokolba Szűk hat év kellett ahhoz, hogy a sportág női vonala a bajnoki arany kapujából az NB I. alsóházi rájátszásába zuhanjon
|
Egy híján 40 gólt lőtt a gödöllői kézilabda-csapat látogatóként A MAFC-osok látták a GKC ellentmondást nem tűrő támadójátékának kárát. Egy helyet előre lépett a tabellán a Bartos-formáció
| Újoncok gazdagították a gödöllői atléták éremkollekcióját Kriszt Sarolta négypróbában lett bajnok, Fodor Péter pedig diszkoszvetésben állhatott fel a dobogó második fokára
|
A gödöllői röplabda szomorú szombatja… Hazai pályán bukott el Grózer György csapata a DVTK ellen, így csak az alsóházban folytathatja a bajnokságot
| Labdarúgás: kihagyott büntető is gátolta a gödöllőiek győzelmét Pozder Nenad csapata már az első félidőben bebiztosíthatta volna sikerét, a térfélcserét követően meg pláne
|
Futamhatodikként ért célba Nádházy Evelin A Gödöllői EAC sprintere 54 másodpercen belüli futással rukkolt elő élete első fedettpályás Európa-bajnokságán
| Nem rúgták fel a papírformát a gödöllői sakkbarátok Az NB II-ben és a Pest megyei I/A. osztályban is alulmaradtak városunk szellemi sportolói az erősebb ellenféllel szemben
|
Nyertek, majd izgulhattak a gödöllői röplabdás lányok Egy légies és két szoros játszmában hozta a kötelező diadalt Grózer György társulata a Palota otthonában
| Nyolc medáliát gyűjtöttek a GEAC junior- és ifi atlétái Az aranyérmek Mihály Ádám rúdugró és a 4x200-as fiúváltó nevéhez fűződtek a fedettpályás országos bajnokságon
|
Kézilabda: pontokat vitt el a Dunakeszi Gödöllőről Egy súlyos sérülés is hozzátartozik a meccs krónikájához, amin sokba került Bartos Gábor csapatának pontatlansága
| Téli dobóbajnokság: az ifik közt taroltak a gödöllői gerelyesek Szombathely adott otthont az ifjúsági és junior korosztály számára kiírt országos megmérettetésnek
|
Ötgólos szezonnyitót bukott el a gödöllői tizenegy A kiesés elől menekülő dunavarsányiak lényegesen agresszívebb támadójátékuknak köszönhették sikerüket
| Dortmundban is letették névjegyüket a gödöllői atlétapalánták A helyi fiatalok a budapesti válogatottat segítették győzelemre a rangos nemzetközi viadalon, majd egyéniben vitézkedtek
|
Vereségével komoly bajba sodorta magát a gödöllői röplabda-csapat Az első, megnyert játszma után sokat hibázott Grózer György együttese, amelynek sorsa már mások kezében van
| Atlétika fedett ob: hat gödöllői éremből három csillog a legfényesebben Nádházy Evelin kétszer állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára és Simonváros Csanád is a csúcsra ért
|
Hétgólos gödöllői siker az idei év első kézilabda bajnokiján Bartos Gábor együttese fokozatosan lendült játékba a Rákosmenti KSK otthonában, és magabiztosan nyert
| Két éremmel zárta a GEAC a fedett ob első napját Mindkét medáliát 400 méteres síkfutásban nyerték a helyi klub versenyzői, Nádházy Evelin és Deák Nagy Marcell
|
Máté Alpár vehette át a Gödöllő Sportjáért díjat Az atléták és a vívók vitték a prímet a tavalyi év legjobbjainak teljesítményét elismerő ünnepi rendezvényen
| Tartja csúcsformáját a gödöllői sprinterlány Nádházy Evelin országos rekordot futott a váltóval, majd 300 méteren a legjobb magyar fedettpályás eredménnyel ért célba
|
|