Labdarúgás: ötöt vágott a Maglódnak a gödöllői tizenegy A következő hét közepén beszáll a Magyar Kupába városunk együttese, amely Csömörön küzd majd a továbbjutásért
| Belátható időn belül kinyit a gödöllői uszoda! Sajtótájékoztatót tartott dr. Gyuricza Csaba, a helyi egyetem rektora a nemrégiben elkészül közjóléti létesítmény közeli jövőjéről
|
Atlétika: gödöllői éremözön az utánpótláskorúak viadalain A helyi egyesület fiatal tehetségei Miskolcon és Szolnokon halmozták a sikereket, többen új egyéni rekordot is elértek
| Labdarúgás: három pontot hagyott Dunavarsányban a gödöllői tizenegy Városunk csapata főként az első félidőben játszott tudása alatt. Farkas Márk kapus ismét remekelt, két büntető is hárított
|
Röplabda: címvédőként, új légiósokkal vág neki az NB I. Ligának a gödöllői hatos Kanadai és kubai játékos is segíti Szalay Attila együttesének boldogulását az új, október közepén induló bajnoki idényben
| Strandröplabda: fél gödöllői bronz az U18-as MEVZA-tornán Szabó Anna a kispesti Réthelyi Orsolyával végzett a harmadik helyen az ünnepi hétvégén lezajlott nemzetközi versenyen
|
Labdarúgás: több mint 1000 napja nem nyert a Biatorbágy a Gödöllő ellen, most sem Győri Zoltán együttese villámrajtot vett, majd voltak olyan percek, amikor izgulhatott a három bajnoki pontért
| Strandröplabda: a 13. helyen zártak Vecseyék a budapesti World Tour versenyt A Gödöllői RC fiatal játékosa az ugyancsak a kisvárosból származó Szabó Dorottyával állt homokra a Lupa Beachen
|
Strandröplabda ob: Gödöllőre került az U18-asok legfényesebb érme! A Bútor Anna és Kristóf Dóra alkotta páros aranya mellé klubtársuk, Szabó Anna bronzot nyert a kispesti Réthelyi Orsolyával
| Egyéniben és váltóban is harmadik lett a gödöllői atlétalány a válogatott viadalon Sulyán Alexa a csehországi Brno városában lezajlott U18-as megmérettetésen 200 méteren és svédváltó második tagjaként remekelt
|
Strandröplabda ob-döntő: bronzra cserélte tavalyi aranyát a gödöllői Vecsey Fanni A helyi klub saját nevelésű játékosa a címvédés reményében idén Szabó Dorottyával lépett homokra, ám a cél elérése elmaradt
| Labdarúgás: idegenbeli győzelemmel kezdte a bajnoki idényt a gödöllői tizenegy A tavalyi idény társ-gólkirálya, Koziorowski Richárd döntötte el a három bajnoki pont sorsát Pilisen
|
Világbajnoki címet szerzett Kármán Katalin A Gödöllőn tanító sportolónő a szenior tájfutók csákvári viadalán állhatott fel a dobogó felső fokára
| Futókörök Napja Gödöllőn is Szeptember 5-én az ország 11 pontján lehet majd birtokba venni a pályákat. A települések versengenek a legaktívabb címért
|
Pilisen kezdi az új bajnoki idényt a gödöllői focicsapat Győri Zoltán, az új vezetőedző augusztus 21-én, a Biatorbágy ellen debütál a hazai szurkolók előtt
| Atlétika: három érmet nyertek a gödöllőiek az országos ifibajnokságon Sulyán Alexa duplázott, 100 és 200 méteren egyaránt második lett. Lesták Ármin 200 méter akadályon nyert bronzot
|
Ennyi pénzjutalommal jár a gödöllői olimpikonok sikere Mészáros Esztert és Gémesi Csanádot egyaránt milliók illetik meg a tokiói eredményük alapján. Lényegesen jobban járnak, mintha Rióban teljesítettek volna így
| Sportlövészet: Mészáros Eszter indulhat a világkupa döntőn A Gödöllői EAC olimpikon versenyzője világranglista 9. helyével biztosította részvételét az októberi ciprusi viadalon
|
Toborzót hirdetett gyerekeknek a sportok királynője gödöllői közössége Az egyetemi klub atlétika szakosztálya szeptember végéig várja a 2007-2013-as születésű, gyors, ügyes és erős alkatú fiatalok jelentkezését
| A Gödöllői EAC elnöke reméli, hogy a show folytatódik Kriszt Balázst a sporttörténelmi olimpiai sikerek kapcsán kértük arra, hogy értékelje az eredményeket, vonja le a következtetéseket
|
Hegyre fel is remekeltek a gödöllői atléták A GEAC versenyzői közül egyéniben Pápai Márton szerepelt a legjobban, második lett az országos bajnokságon
| További 16 évig düböröghetnek a lóerők a Gödöllő-közeli Hungaroringen Erről Palkovics László innovációs és technológiai miniszter állapodott meg az F1 elnök-vezérigazgatójával
|
Olimpia: 26. lett a légpuskások összetett versenyében Mészáros Eszter A Gödöllői EAC sportlövője 1161 körig jutott a kvalifikációban, szomorkodnia azonban nem kell
| Olimpia: Gémesi Csanád bronzérmet nyert a kardcsapat tagjaként! A gödöllői pengeforgató a helyi sportélet történetének első ötkarikás dobogósa, aki városi klub színeiben érte el a világraszóló sikert
|
Olimpia: 7. helyen végzett a Mészáros, Péni vegyes páros A gödöllői sportlövő lány újra történelmet írt, hiszen helyi egyesület versenyzője soha nem szerepelt ilyen jól az ötkarikás játékokon
| Olimpia: Mészáros Eszter 20. lett a női légpuskások 10 méteres számában A 19 éves gödöllői sportlövő gyengébb sorozatokkal kezdett, később javított, de bő három körrel elmaradt a nyolcas döntőtől
|
Az olimpia első hetében szurkolhatunk az éremesélyes gödöllői indulóknak A sportlövő Mészáros Eszter és a kardvívó Gémesi Csanád képviseli településünket a tokiói ötkarikás játékokon
| Gödöllői atlétalányt is támogat idén a MOL Alapítvány Kriszt Sarolta, a Gödöllői EAC többpróbázója is élvezi a dotációt, ami segíti felkészülését a világversenyekre
|
Strandröplabda: borította a papírformát a Bútor, Kristóf gödöllői tinikettős Csepelen Óriási meglepetésre éremért játszhatott a tehetséges páros az országos bajnoki döntő előtti utolsó mesterfordulóban
| U20-as atlétikai Eb: Soos Levente a kontinens 14. legjobbja 400 gáton A Gödöllői EAC sprintere az előfutamban megközelítette egyéni csúcsát, amivel az elődöntőig jutott a tallinni versengésben
|
|