Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
A rendkívüli időjárási körülmények miatt elmaradt a március 16-ára kiírt Halásztelek FC – Gödöllői SK Pest megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés. A 18. fordulóban esedékes összecsapást április 10-én, szerdán 16.30 órától pótolják. Addig még két bajnoki ütközet vár Jenei Sándor csapatára, amelynek tagjai március 30-án, szombaton Tárnokra (15 óra), majd április 7-én, vasárnap Kisnémedibe (15.30 óra) utaznak. Városunk tizenegye legutóbb március 9-én játszott tétmérkőzést, akkor a Hévízgyörk együttesét múlta felül 2-0 arányban.
Március 24-én a Gödöllői SK II. gárdája nem lépett pályára a Pest megyei III. osztály Nyugati-csoportjában, mert a házigazda Fót a pálya kímélése érdekében a találkozó elhalasztását kérte. Ennek a meccsnek az új időpontja még nem ismert.