Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Egy fordulóval a pontvadászat vége előtt gyakorlatilag eldőlt, hogy a Gödöllői SK Pest megyei öregfiúk bajnoksága gödöllői körzetének déli csoportjában szereplő csapatától már senki nem veheti el az első helyet. Városunk alakulata május 21-én a másik helyi formáció, az ugyancsak jó nevekből álló, 4. helyezett Gödöllői EAC-SZIE ellen lépett pályára a Táncsics Mihály úti sportcentrum küzdőterén, és – 2-2-es félidő után – 8-2 arányban diadalmaskodott. A GSK góljain Sági Attila (3), Fekete Tamás, Rab Zoltán (2-2), illetve Voina Gábor osztoztak, míg a vendégeknél Kelenvölgyi Zoltán és Tóth Jenő voltak eredményesek.
Csoportelsőségével a Gödöllői SK öregfiúk csapata kivívta a jogot, hogy részt vegyen a bajnokok tornáján, ahol a gödöllői körzet északi csoportjának győztesével, valamint a váci és a szentendrei körzet legjobbjával rivalizálhat a Pest megye bajnoka címért. Szó van róla, hogy a küzdelemsorozat végső összecsapásait Gödöllőn, a Táncsics Mihály úti sportcentrumban láthatják majd június közepén az érdeklődők.