Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Veretlenül nyerte a szegedi Ádám Dóra és a TEVA-Gödöllői RC színeiben szereplő Halla Petra (képen) alkotta kettős az U18-as korosztály számára kiírt strandröplabda utánpótlás bajnokságot. A hétvégén megrendezett viadalon összesen nyolc páros mérte össze a tudását a homokon.
A lányok a csoportmérkőzések során kétszer 2-1, egyszer pedig 2-0 arányban múlták felül aktuális riválisukat. Az elődöntőben 2-0-ás győzelemmel jutottak túl, majd a fináléban háromjátszmás sikerükkel hódították el a legjobbnak járó címet. Elsőségével Szabados István tanítványa társával együtt jó eséllyel pályázik arra, hogy képviselje hazánkat a július közepén esedékes észtországi ifjúsági olimpiai selejtezőn. Petra jelenleg edzőtáborban készül, ahol Ancsin Ildikó irányítja a szakmai munkát.